Miattad, tényleg csak miattad jártam be azokra az órákra, azért, hogy összenézzünk egy nagyot még a tanár megérkezése előtt, hogy rám mosolyogj, hogy rád mosolyogjak, aztán a másfél óra alatt még vagy háromszor megismételjük ezt, meg a végén, amikor mindenki feláll, elkezd pakolni, akkor melléd…

– Akkor mondj három indokot! – kérted az este egy pontján, amikor már szinte mindegy volt minden, eldőlt minden, aminek el kellett dőlnie.– Rendben, nem lesz nehéz. Az első: mert ha behunyom a szemem, azonnal látom magam előtt a nyakad ívét, a tarkód, a szemed, a tépett hajad, és bármilyen is a…

Millió meg egy indokom is van arra, hogy miért ülök itt most veled, mondtam, miközben te nem akartál felnézni egyáltalán, úgy bámultad a füvet a padunk előtt, mintha ott lenne valami titokzatos, amely csak akkor bukkan elő, ha sokáig nézik. Nekikezdtem. Szóval mert ha te mosolyogsz, mindenki…

Mennem kell, mondtam, de rád nézni nem akartam, a szemed volt a gyengém, nem csináltam titkot ebből, s tudtam, ha most összevillanunk, akkor megint az ideges szemöldök-simogatás jön, mert ugyan nem teszel fel egyetlen kérdést sem, de a szemedben ott lesz millió. Vagyis lehet, hogy csak egy, de az a…

Mindig ott vártál a suli előtt, a bejárattól pár méterre, hogy ne lehessen eldönteni, hogy éppen megjöttél vagy éppen elmész, s így a tanárok se szólítsanak meg, ne kérdezzenek semmit, pláne azért ne, mert te szerettél igazat mondani, akkor is, ha az olyan igazság, hogy belepirulnak a már felnőtt…

Jó mindig melléd ülni, titokban összeérő térdekkel. Jó veled autózni. Jó, hogy szól a zene, és mindig előre kitalálom, hogy mi szóljon majd. Jó a Sweet Sixteen, mert az vagy, még ha a személyid mást is hazudik. Jó az inbox (1), nagyon jó, hogy tudod, kitől. Jó a cukrászda, a három gombóc. Jó veled…

A szomszéd kisvárosban volt az a koncert, amellyel már régóta szemeztünk, a plakátjai ugyanis átjutottak hozzánk, az isten háta mögé kettővel, így már egészen korán eldöntöttük, hogy elmegyünk. Problémát csak az jelentett, hogy nem igazán bízhattunk abban, hogy elengednek, a kollégiumban szigorú…

- De tényleg: miért? Miért pont én?- Sok érvem van, elsorolhatom. Mert ha te mosolyogsz, akkor mindenki mosolyog. Mert gyönyörű a szemed. Mert olyan mondataid vannak, hogy azonnal összerándulok eleganciájukon. Mert teljesen átszínezed a Margit-szigetet. Mert minden mozdulatodban, igaz, szinte…

Nem kellett sokat várnom rád, alig negyed órát, mégis ideges voltam. Nem tudtam, hogy miért, negyed óra, az semmi, sőt, igazából vártam volna rád bármennyit máskor, de azon a napon feszült voltam nagyon. A feszültséget az okozta, hogy előtte való nap késő éjjel küldtél egy emailt, azt írtad benne,…

Már első nap kiszúrtalak, a frizurád rabolt el, vagyis az, hogy nem volt frizurád, tépett voltál, de természetesen tépett, aztán persze lehet, hogy órákon keresztül formáztad reggelente, de engem simán megvett vagy megvezetett, mindegy, a frizurád miatt emeltelek ki magamban a sok lány közül, aki…

Másszunk be a kerítésen, mondtam azonnal, amikor odaértünk ahhoz a kosárpályához, amely egyfelől a semmiből bukkant fel, hiszen egyáltalán nem figyeltük, hogy merre kanyargunk azon az éjszakán, másfelől meg semmi meglepetés nem volt benne, játszottam itt sokat, vizsgaidőszakokban különösen, amikor…

Na, mi lesz, kérdezted, én meg rád néztem, és semmi értelmes nem jutott eszembe. Sok filmet láttam már, úgyhogy arra kellett volna alapoznom, s mondjuk odahúzni téged magamhoz, megsimogatni az arcod, a hajad, aztán megcsókolni. Például. Vagy legalább mondani valami szépet. Vagy frappánsat. Vicceset.…

És szombat volt, de nem a szokásos szombat, mert amikor mentem dolgozni, akkor nem arra gondoltam, hogy mekkora gáz már, hétvégi munka, hanem arra, hogy ma is megyek hozzád. Pénteken este, amikor találkoztunk, kitaláltam, hogy megleplek majd, otthagyom a munkát egy órára azért, hogy felmenjek…

Hogy sikerült a kirándulás, kérdeztem, te meg ahelyett, hogy válaszoltál volna, mondjuk azt, hogy jól, vagy azt, hogy nem jól, vagy azt, hogy nincs mit mondani róla, vagy azt, hogy majd máskor megbeszéljük, nem mondtál semmit, csak nyeltél egy nagyot, aztán még egyet, még nagyobbat, majd jöttek a…

Hatodszor, de lehet, hogy már hetedszer öleltelek át, de még mindig arra gondoltam, hogy egyszer, csak egyszer nem fogok odafigyelni, s összeroppantalak, mert olyan kicsi vagy, olyan vékony, olyan törékeny. De persze nem roppantottalak, csak finoman szorítottalak, annyira, hogy érezzelek egészen,…

És meleg volt, és sokan bóklásztak az utcán, noha este volt már, éppen elcsíptük, ahogy felkapcsolódnak az utcai lámpák, és azt mondtad, akár fel is mehetnénk hozzád, én meg azt mondtam, hogy akár. És felmentünk, háromemeletes bérház, téglagáz, nyolcmillió, mondtad a lépcsőházban, a negyedikre…

Lepörgettünk úgy három évet, hogy igazából néhány köszönésen kívül semmilyen kommunikációnk nem volt. Legalábbis a szavak szintjén. Mert az utolsó közös három hónapunkban sok, nagyon sok szem-összevillanást azért feljegyezhettem volna, ha lett volna kedvem feljegyezni. De nem volt kedvem – meg nem…

Elmentünk egymás mellett hetekig, hónapokig, szia, szia, ez volt a maximum, amikor meg közös óránk volt, akkor messze ültünk egymástól, nem beszéltünk tehát szinte soha. De azért az nem igaz, hogy nem láttalak, nagyon is láttalak, főleg akkor, amikor csíkos pulóverben voltál, neked állt a világon a…

Hova menjünk, kérdezted, én meg azonnal rávágtam, hogy le, az autómhoz, mert éreztem, sőt, láttam is a sok kíváncsiskodó tekintetet, amelyek rám szegeződtek már akkor, amikor kopogtattam az ajtódon. A barátaid, akik ott voltak, nem tudták, hogy ki vagyok, vagy ha mégis tudták, akkor nem értették,…

Amikor azt mondta a padtársam, hogy menjek én is májusfát állítani, nagyon boldog voltam, hiszen ez mégiscsak egy közös kaland, ráadásul nyolcadikosok voltunk, úgyhogy sanszosan az utolsó közös. Amikor kiderült, hogy neked állítunk, akkor még boldogabb, hiszen régen elraboltad már a szívemet, s…

Meleg volt a vonaton, hiába, hogy még csak májust mutatott a naptár, valójában akárha augusztus lett volna, nem találtam a helyem sehogy, a műbőr ülések nem kínáltak megnyugvást, ráadásul az ünneplő, amit a ballagás miatt vettem fel, szintén erősítette a komforttalanságot. A fölöttünk járó osztály…

És tópart volt, tavasz, madárcsicsergés, szóval minden stimmelt, már persze akkor, ha mondjuk egy amerikai szerelmesfilm utolsó jelenetében lettünk volna, amúgy tényleg ott is voltunk, csak nem úgy, ahogy Amerikában, sokkal inkább mintha Franciaországban, merthogy a kinti szép erős ellentétben állt…

Már első napodon kiszúrtalak, pedig egészen visszafogottan álldogáltál az osztálytársaid között, másnak talán ki sem tűntél volna, de nekem azonnal, nem is az arcod, mert bár az is szép volt, meg a hajad is, az az őrjítő barna, hanem az egész megjelenésed, ami teljesen kompakt volt, ez a szó jutott…

Már az utcán összevesztünk, nem nagyon, de nem is kicsit, nem volt még fejhez vágott mondatfüzér, de volt nagy hallgatás, meg elharapott szó, meg felemelt hang. Úgyhogy amikor a kapuhoz értünk, s beütötted a kódot, be sem akartam menni, köszöntem volna el ott, azonnal. Aztán nem köszöntem, szótlanul…

Már nagyon messze voltál tőlem, szó szerint is, hiszen másik városba költöztél, miattam is, nyilván, még ha ezt teljes erőből próbáltam is a szőnyeg alá söpörni. Ugyanakkor jót is tett neked a költözés, megtaláltad ott magad, sőt, hivatásod is, igaz, mást, másvalakit meg nem találtál, de ez csak idő…

Volt egy kör pálinka, aztán még egy, aztán egy kis fehérbor, aztán még egy kicsi, s bár ittunk mellé sok ásványvizet is, azért fejünkbe szállt, nem forgott a világ, de fülig ért a szánk, megállás nélkül. Kimentünk aztán egy kicsit levegőzni, meg akkor már sétálni is, amely séta, tudtuk jól, arról is…

Nem kerülgettük egymást egész este, mint a filmekben, szétsodródtunk már az elején, de hát sokan voltak a buliban, véletlenül azért így is találkoztunk, de akkor csak beszéltünk, felszíneseket. Persze néha összevillant a tekintetünk, olyankor mosolyogtál, mosolyogtam, talán mindketten tudtuk,…

Szia, ennyit mondtam csak, és igazából nem is lassítottam, amikor elmentem melletted, hiszen nem voltunk mi különösen jóban, okés, néha összenevettünk, meg beszéltünk felszíneseket, de ez még nem volt elég indok arra, hogy utánamszólj. Szerinted meg ezek szerint elég volt, mert utánamszóltál,…

Vad éjszakáink voltak, egészen vadak, minden reggel úgy keltem fel, mint akit széttéptek, de hát ez is történt, széttéptél, széttéptelek, széttéptük egymást, ez volt az egyik mozgatórugónk, a tépés, amelyről persze nem lehetett beszélni senkinek, titok volt egészen, de ugyanakkor nem áltattuk…

Van egy lány. Szeret. Azt mondja, amikor kinéz az ablakon, és esik vég nélkül, és úgy néz ki, már soha nem áll el, akkor én jutok eszébe. Jobb lenne, ha napsütésben jutnék eszébe. Vagy éjjel, a koromsötétben, amikor magára húzza a takarót, hogy ne menjen be és ne menjen ki senki. De nem: az eső az…

Szerintem ezt inkább beszéljük meg személyesen, mondtam a telefonban, te meg csak annyit mondtál, hogy jó, gyere akkor, s le is tetted. Amíg hozzád értem, végig azon gondolkodtam, hogy mivel kellene majd kezdenem. Azzal, hogy nem akartalak megbántani egyáltalán. Vagy azzal, hogy félreértettük…

Tanulni kezdtünk, közösen, nekem mondjuk nem kellett volna már, túl voltam minden fontosan, te még nem, a legfontosabbon még nem, haladtunk is, magunkban is, közösen is, rendben volt a tempó. Legalábbis egy ideig. mert egyszerre azt vettem észre, hogy egyre feszültebb vagy. Apró jelek utaltak erre,…

S majd írsz nyáron? Persze, írok. Idézek emlékeket, van belőlük egy rakat. Sőt, már most elkezdem, jó? Szóban. Legyen olyan, mint az Idő van-ban. Most figyelj. Jó, ahogy teát főzöl. Jó, ahogy együtt megyünk reggel. Jó, amikor kicsit ideges vagy, hogy lassú vagyok. Jó, amikor együtt késsük le a…

Nem tudtam, csak sejtettem, hogy tetszeni fog neked az egyetem, vagyis hát a botanikus kert, vagyis hát én és a botanikus kert és az egyetem, így együtt, mert arra gondoltam, hogy nem lesz ott senki, senki, csak mi ketten, néha egy-egy kóbor mókus, de mókusok végül nem voltak, csak munkások, de ők…

Sokan voltak a szórakozóhelyen, ami persze nem meglepő, hiszen nyár volt, túl meleg, ilyenkor a kerthelyiségek tele lesznek pillanatok alatt. Nagy társasággal jöttem, te nagy társasággal voltál, mégis, már belépéskor kiszúrtalak, összevillantunk, intettünk. És én onnantól csak téged figyeltelek. Nem…

És elaludtál, pedig kényelmetlen volt a kocsi hátsó ülése, alig fértünk el, de te elaludtál, az ölemben volt a fejed, simogattam a hajad, amíg elaludtál, nem tartott sokáig, alig néhány perc, és már egyenletes is lett a szuszogásod, elaludtál, nem kellett ezen meglepődnöm, hiszen előző nap hajnalig…

Egymást érték a bulik a szomszédos szórakozóhelyen, de egyre ritkábban jártunk át - ahogy közeledett a vizsgaidőszak, egy rakat szigorlattal, úgy rövidültek a nevetéseink is. Azt éreztük, hogy nem szabad most kiengednünk, mert akkor megint halasztás lesz, s a halasztás egyben azt is jelenti, hogy…

Cseréljünk nyakláncot, mondtad, s már kezdted is lecsatolni a sajátod. Amúgy nagyon szép lánc volt, régóta figyeltem, azelőtt is, hogy egészen közelről, úgy egy centiről figyelhettem volna, ezüst, fakereszt, de a keresztet szintén ezüst keretezte. Elvarázsolt egészen, nagyon jól állt neked, féltem…

És azt mondtad, hogy millió meg egy dolgod van, de akkor is találkozzunk, mert minden dolognál fontosabb, hogy valaki végre magához szorítson, s ez az egy mondat elég volt ahhoz, hogy menjek hozzád. Örültél, örültem, örültünk, de a millió meg egy elől mégsem menekülhettél el teljesen, láttam rajtad,…

De nem érted, megszólalni sem fogok tudni, mondtad, s a szád úgy görbült lefelé, hogy száz százalékig biztos voltam abban, hogy ha nem sétálnék ott, tőled alig fél méterre, most sírni kezdenél. Akkor már régóta nyugtatni próbáltalak, szavakkal elsősorban, olyanokat mondtam, hogy de hát ügyes vagy,…

Akkor már vagy két éve nem találkoztunk. Tartottuk a kapcsolatot, persze, tartottuk, hiszen ami korábban volt, az a széttépős másfél év, azt vagy drasztikusan lehet csak felszámolni, s akkor eltűnünk egymás életéből évekre, tán örökre, vagy legalább valamilyen módon informálódunk egymásról,…

És péntek volt, de nem a szokásos péntek, mert nem a hétvégére készültem ezen a napon, hanem arra, hogy hozzád megyek. Csütörtök este, amikor találkoztunk, viccesen, de valójában nem viccesen megbeszéltük, hogy felugrom, úgyhogy a péntekem erről szólt, vártam, hogy írj, hogy lefussuk a köröket, az…

Behuppantál mellém, s rögtön beszélni kezdtél. Hogy ne haragudjak, hogy nem ott vártál, ahol megbeszéltük, de jött valaki, beszélgetni akart veled, te meg nem akartál, elköszöntél gyorsan, arrébbmentél, de így meg pont nem vettelek észre, elmentem melletted. Te láttál, integettél, de mindegy, a…

A Felszabin találkozzunk, ennyit mondtál a telefonban, én meg rávágtam, hogy oké, az jó lesz, de közben azon törtem a fejem, hogy ott majd mit is csinálunk, leülni nem lehet sehova, legfeljebb olyan padokra, amelyek előttünk hajléktalanokat ringattak, a Váci utca meg tele lesz turistákkal, egy perc…

A koncert után együtt indultunk el, teljesen természetesen, hazakísérlek, mondtam, ez a legkevesebb mindezek után. Mik azok a mindezek, kérdezted nevetve, miközben te is tudtad, pontosan tudtad, mire gondolok, a sok egymáshoz érésre, titokban, mások szeme elől elrejtve. Aztán nem feléd, hanem felém…

Akkor már nagyjából ezer éve nem találkoztunk, s az, ami köztünk volt, kétezer éve véget ért, de tudtunk egymásról, a közösségi média a mi oldalunkon állt mindig is. Úgyhogy nem volt gombóc a torokban, amikor felhívtalak, hogy hamarosan a városodban járok, s esetleg összefuthatnánk. Felvetted,…

A folyosón futottunk össze, teljesen véletlenül, én legalábbis biztos voltam abban, hogy nincs itt senki, tél volt, odakinn hideg, idebenn meleg, sötét mindenhol, a folyosón is csak egyetlen lámpa égett, félhomály volt erősen, este fél hétkor nem tűnt életszerűnek, hogy valaki ott legyen. Én sem…

Készültem ám, mondtad, az ágyon ülve, a párnát még mindig magad előtt tartva, azt ölelve. Csak ahhoz fel kell mennünk a tetőre. Felőlem mehetünk, válaszoltam öltözködés közben. Nyár volt, túl meleg, gyorsan készen lettem, aztán vártam, hogy te is öltözz. Fordulj el, mondtad, s egy csepp zavar sem…

Amikor felhívtalak, s azt mondtam, hogy itt vagyok tőled három utcányira, ami valójában inkább tizenhárom volt, de erről nyilván hallgattam, s hogy ha gondolod, most beadom azt, amit már napok óta hordok magamnál, akkor tényleg azt hittem, hogy nagyon furmányos vagyok, s minden úgy történik, ahogy…

Állandóan hívtalak, de tényleg állandóan, akkor is, amikor egy perce váltunk el, akkor is, amikor már éjszaka volt egészen, akkor is, amikor tudtam, hogy elfoglalt vagy, de nem érdekelt, mert akkor is láttad a kijelzőn, hogy kerestelek, s tudtam, hogy majd vissza fogsz hívni, amint lesz rá…

Akkor már vagy három éve nem találkoztunk, elsodort egymástól minket az élet, mondtuk a telefonban, amikor beszéltünk, mert azért félévente, születésnapokon például, csak-csak hívtuk egymást, s olyankor mindig közhelyekbe meg szójátékokba menekültünk, kerültük a komolyságot, hogy ne jöjjenek azok a…