A koncert után együtt indultunk el, teljesen természetesen, hazakísérlek, mondtam, ez a legkevesebb mindezek után. Mik azok a mindezek, kérdezted nevetve, miközben te is tudtad, pontosan tudtad, mire gondolok, a sok egymáshoz érésre, titokban, mások szeme elől elrejtve. Aztán nem feléd, hanem felém kanyarodtunk, az ajtóban azt mondtad, hogy nem kell ám elkísérni, hazamész taxival. Nem ugrasz fel egy kicsit, kérdeztem hirtelen, meghallgathatnánk, hogyan szól cédén az, amit előtte élőben hallgattunk. Felszaladt a szemöldököd, de nem mondtál semmit, jöttél egy szó nélkül utánam. Odafönn megkerestem a cédét, be is tettem, s akkor már ihatnánk is valamit, mondtam, nem lesz sok, kérdezted, attól függ, mihez, válaszoltam. Tudjuk, hogy mihez, mondtad nevetve, tényleg tudtuk, nagyon jól tudtuk, s nem volt sok, nagyon nem volt az, a cédét ismétlésre állítottam, úgyhogy nem tűnt fel, hogy újrakezdődött az album, mert csak rád figyeltem, te meg csak rám, s a nagy odafigyelést csak az zavarta meg egy pillanatra, hogy egyszer csak fellökted a cédéállványt, ami az ágy mellett álldogált. Ledőlt vagy hatvan lemez, estek ki a tartójukból tucatszám, de nem zavart ez egyáltalán, nem arra gondoltam, hogy talán egynémely meg is sérülhetett, meg majd nem lesz egyszerű összepárosítani a tokokat a lemezekkel, hanem arra, hogy ez is belefér, így is simán megéri, sőt, nagyon belefér, nagyon megéri, csak ez a pillanat maradjon meg, tartson örökké.

Videó: dalszöveges, koncertes