- Azért kicsit sajnálom, hogy nem ettünk szendvicset. Legutóbb nagyon ízlett neked, pedig nem volt benne semmi extra, és mégis, olyan lelkes voltál, mint egy gyerek. Meg azt is sajnálom, hogy nem sétáltunk. Meg nem szundikáltunk. Nem olvastál nekem. Nem volt közös tévézés. Sem teázás. De mindegy, a…

Amikor először mondtad, hogy menjünk el piknikezni, azt hittem, csak viccelsz. Nyilvánvalóan azért gondoltam ezt, mert maga a szó, hogy piknik, szürreális volt az én világomban, abban a világban, amelyben javarészt pizzakrémes kenyéren meg pezsgőtablettás innivalón éltem, s volt olyan este, hogy…

Azt nyilván nem mondhatom, hogy szerelem volt első látásra, hiszen három és fél évig jártunk úgy egy osztályba, hogy nem nagyon, nagyon nem történt semmi. Aztán amikor fakultációt kellett választani, mindketten az angol mellett kötöttünk ki. Szerettük a faktot, mivel kevesen voltunk, egész órán…

Aztán ettünk péksütiket, ittunk édes pezsgőt, néztünk videóklipeket, gyerekkori élményekről sztoriztunk, megbeszéltük, melyik a legszebb francia szó, és melyik a legcsúnyább angol, s egyszer csak abbahagytuk a beszélgetést. Aztán csak feküdtünk egymás mellett, szólt a laptopból mindenféle zene, Snow…

Akkor már hetek, sőt, lehet, hogy hónapok óta nem beszéltünk egymással, ami azért volt különösen abszurd, mert közel ültél hozzám, s igazából minden egyes órán fél szemmel téged figyeltelek, mert nagyon érdekelt, te hogyan éled meg ezt az egészet, hogy tehát előtte hetekig, sőt, lehet, hogy…

- Szia, én vagyok, figyelj, lekéstem a buszt, nem tudok ma menni. Nem, nem, tényleg lekéstem, későn aludtam el, nem hallottam az óra csörgését. Hogy mikor indul a következő? Azt hiszem, csak délután. Úgyhogy akkor inkább nem is megyek ma, okés? Most miért húzod fel magad? Számold csak ki: indulok…

Szia, tudom, hogy furcsa, hogy így kereslek meg, nem személyesen, de azt hiszem, kezdésnek ez is megteszi - így kezdődött az a levél, amelyet az asztalomon találtam a nagyszünet után. Nem volt névtelen, ott volt a végén, hogy Anita, apró problémát csak az jelentett, hogy a sulinkba nem egy és nem…

Van egy nő. Szeret. Árnyék, így hívom. Követ, megyek akárhová. Nem baj, hogy követ, jól áll neki a követés. Ott áll mögöttem, amikor a pöttyös bögrébe engedem a vizet, amikor behúzom a függönyt, amikor kinyitom az ablakot, amikor fel-alá sétálok a nyikorgó parkettán, mesélek sztorikat, szerintem…