- Azért kicsit sajnálom, hogy nem ettünk szendvicset. Legutóbb nagyon ízlett neked, pedig nem volt benne semmi extra, és mégis, olyan lelkes voltál, mint egy gyerek. Meg azt is sajnálom, hogy nem sétáltunk. Meg nem szundikáltunk. Nem olvastál nekem. Nem volt közös tévézés. Sem teázás. De mindegy, a…

Amikor először mondtad, hogy menjünk el piknikezni, azt hittem, csak viccelsz. Nyilvánvalóan azért gondoltam ezt, mert maga a szó, hogy piknik, szürreális volt az én világomban, abban a világban, amelyben javarészt pizzakrémes kenyéren meg pezsgőtablettás innivalón éltem, s volt olyan este, hogy…

Azt nyilván nem mondhatom, hogy szerelem volt első látásra, hiszen három és fél évig jártunk úgy egy osztályba, hogy nem nagyon, nagyon nem történt semmi. Aztán amikor fakultációt kellett választani, mindketten az angol mellett kötöttünk ki. Szerettük a faktot, mivel kevesen voltunk, egész órán…

Aztán ettünk péksütiket, ittunk édes pezsgőt, néztünk videóklipeket, gyerekkori élményekről sztoriztunk, megbeszéltük, melyik a legszebb francia szó, és melyik a legcsúnyább angol, s egyszer csak abbahagytuk a beszélgetést. Aztán csak feküdtünk egymás mellett, szólt a laptopból mindenféle zene, Snow…

Akkor már hetek, sőt, lehet, hogy hónapok óta nem beszéltünk egymással, ami azért volt különösen abszurd, mert közel ültél hozzám, s igazából minden egyes órán fél szemmel téged figyeltelek, mert nagyon érdekelt, te hogyan éled meg ezt az egészet, hogy tehát előtte hetekig, sőt, lehet, hogy…

- Szia, én vagyok, figyelj, lekéstem a buszt, nem tudok ma menni. Nem, nem, tényleg lekéstem, későn aludtam el, nem hallottam az óra csörgését. Hogy mikor indul a következő? Azt hiszem, csak délután. Úgyhogy akkor inkább nem is megyek ma, okés? Most miért húzod fel magad? Számold csak ki: indulok…

Szia, tudom, hogy furcsa, hogy így kereslek meg, nem személyesen, de azt hiszem, kezdésnek ez is megteszi - így kezdődött az a levél, amelyet az asztalomon találtam a nagyszünet után. Nem volt névtelen, ott volt a végén, hogy Anita, apró problémát csak az jelentett, hogy a sulinkba nem egy és nem…

Van egy nő. Szeret. Árnyék, így hívom. Követ, megyek akárhová. Nem baj, hogy követ, jól áll neki a követés. Ott áll mögöttem, amikor a pöttyös bögrébe engedem a vizet, amikor behúzom a függönyt, amikor kinyitom az ablakot, amikor fel-alá sétálok a nyikorgó parkettán, mesélek sztorikat, szerintem…

Csak odakanyarodok, mondtam a telefonban, de igazából mindketten tudtuk, hogy nem csak odakanyarodás lesz ez. Akkor meg pláne tudtam, amikor kijöttél a kapuhoz – mert az ünnepi ruhád volt rajtad, az, amelyikben annyira, de annyira jól néztél ki, hogy elakadt a szavam azonnal. A szóelakadás a belépés…

- Szóval arra gondoltam, hogy amikor átmennék, akkor kora reggel lenne, és csöngetnék a kaputelefonon, te álmosan szólnál bele, ki az, mondanád, az osztályfőnököd vagyok, tudom, hogy ma sem mentél be kémiaórára, úgyhogy eljöttem ide, és a szüleiddel szeretnék beszélni, te meglepődnél, de csak egy…

– Hogy mit szeretnék? Szeretnék veled autózni kanyargós utakon, aztán este, sötétben, kiülni a tópartra, és csak lenni. Szeretnék sokat kávézni, melletted. Szeretnék közös mozizást, utána vacsizást, aztán sétát haza. Szeretném, ha a séta alatt kézenfogva mennénk az utcán, és ezt mindenki láthatná.…

– Én nagyon szeretem az állatokat – mondtad, hátradőlve az ágyon. – Van annak valami egészen sajátos hangulata, hogy míg mások reggelente úszni vagy futni járnak, én elmegyek lovagolni. Hajnal van, a nap alig kelt fel, csend mindenüvé, ahogy közeledsz, már érzed az illatot, aztán felülsz a lóra,…

Konyhaszagom van, ne bújj hozzám, mondtad, de tudtad te is, hogy nincs olyan konyhaszag, amely közénk tudna férkőzni, pontosan tudtad, mert már a bejáratnál átöleltél, lábujjhegyre állva, én meg, ahogy szoktam, mert akkor már szoktam, néztelek az előszobatükörben, téged, magamat, minket. A konyha…

– Akkor járunk?– Most elmondom milyen lenne, ha járnánk, csak, hogy biztos lehess… Egyetlen írásomat sem olvashatnád el, mert rólad szólnának, rólad, meg rólam. Esetleg látnál is néha, de csak néha, kevés időre és nagyon nem szeretnéd, ahogy beszélek, jobban tetszene, ahogy írok, de azért…

A rakpartra menjünk, mondtam, a szemed elkerekedett, s csak annyit kérdeztél, hogy miért pont oda. Mert szépen hullámzik a Duna, válaszoltam magabiztosan, holott egyszer sem láttam korábban, hogy valóban szépen hullámzik-e. Ugyan mentem át fölötte sokszor, de mindig autóval, busszal, vagy…

És bort ittunk, tokajit, és sajtot ettünk, sokfélét, és nevettünk, megállás nélkül nevettünk, magunkon persze, az egykori magunkon, a bájos naivitásunkon, az egyszerűségünkön, azon, hogy mennyire féltünk szavaktól, mondatoktól. Elsőre is jó ötletnek tűnt régi levelek elolvasása, másodikra meg…

Ültünk a szobában, tüntettük el a pizzát, és azon tanakodtunk, hányszor lehet ugyanazt a dalt meghallgatni anélkül, hogy ellenállhatatlan késztetést éreznénk arra, hogy egy fejszével verjük szét a cédélejátszót. Előbb tippelgettünk, aztán tapasztaltunk: választottunk egy szeretettet, és vártunk. Az…

- De kaptam is tőled. Sokat. Miattad lettem egy kicsit bolondos, de úgy, hogy közben felnőttebb is lettem, és ebben nincs semmi ellentmondás. Tőled kaptam az otthoni táncot. A sok-sok dalszöveget. A verseket. Tőled kaptam, illetve veled éltem át a legjobb ébredéséket. A cigizéseket a teraszon. Az…

Autósmoziba megyünk, csak ennyit mondtál, de már ez is elég volt, hogy lelkesedjek. Mert az autósmozi az olyan, hogy ülünk ketten a kocsiban, elindul a film, először még figyelünk, mert hát így illik, meg ha már beállítottuk a rádión a hangsávot, akkor azért ne legyen teljesen értelmetlen ez a…

És már december harmincadikán megérkeztél, mert az időjárás-jelentés nagy havazást jósolt másnapra, ezért nem akartad megkockáztatni, hogy egy lehetetlen kisváros lehetetlen vasútállomásán ragadsz, ott ér az éjfél, a váróteremben, így aztán szilveszter előtti nap, késő délután befutottál, örültem,…

Na, akkor most nagyon gyorsan tegyél be valami zenét, mondtad, és leültél az ágy szélére. Túl voltunk már egy közös vonatozáson, annyira hideg volt a kocsiban, hogy látszott a leheletünk, de még így is tudtunk szivet törölni az ablakra, egy koccintáson a szülőkkel, akik nem szóltak semmit, de az…

Mélyről, nagyon mélyről jövök vissza, ami persze nem meglepő, kis túlzással húzóra ment le két deci vodka, aminek csak a fele lett volna az enyém, de Zsák az utolsó pillanatban kihátrált, kiönteni meg nem akartam, úgyhogy isten, isten, egyszer élünk. Azt nem tudom, hogyan kerültem vissza a szobába,…

Erről a koncertről szólt vagy tizenöt levelünk, erre készültünk azóta, hogy megjelent az első plakát a városban. Én tudtam, hogy megyek, nálad volt egy kis hezitálás, na, nem a te részedről, te jönni akartál, de édesanyád keresztbevert, féltette a lányát a tömegtől. Én nyugtattam, te nyugtattad, s…

Októberi éjszaka volt, de a legrosszabb fajta, hideg, szeles, a fák gesztenyékkel támadtak, már csak ez kellett volna, hogy a fejemre essen egy jó nagy, de egészen magasról, és akkor tényleg ez lenne a világ legrosszabb estéje, erre gondoltam, miközben a szakadást vizsgáltam a nadrágom térdénél a…

Valójában most a Kyoto Songot kellene hallgatnunk, gondoltam magamban, hiszen azt képzeltem el már hetekkel korábban a mai napot lekísérő zenének, szólna végtelenítve, még akkor is, amikor nem csinálunk semmit, csak fekszünk egymás mellett, mindenen túl, mindenen túl, és ruhát csak azért vennénk,…

Megőrjített a vörös hajad, pláne, hogy göndör is volt, vagyis hullámos, mindegy, csak azt éreztem, hogy egyszer, legalább egyszer ebbe bele kell túrnom, na, nem vadul, csak úgy finoman, mint a filmekben, arrébb tolva a kósza tincset a hajadból, hogy még inkább lássam az arcod. Pontosan így képzeltem…

Na, hova menjünk, kérdezted olyan vidáman, mintha nem is ez lenne az egyik utolsó, még középiskolás délutánunk, mintha nem toporogva türelmetlenül a küszöbön a nyár, ami már nyilvánvalóan a lecsengésről fog szólni, mert jön utána a szeptember, s abban bízni, hogy az is a miénk, a kettőnké lesz,…

Megjött az ügyfeled, mondta a beengedőd a kopogás után, fennakadtam a kifejezésen, mert hát sok mindent lehet rólad mondani, de hogy az „ügyfelem” lennél, azt biztosan nem, de aztán már rajtad akadtam fenn, mert amint bejöttél, az egész szoba kivirult, nem gondoltam volna, hogy erre neked elég egy…