Cure, dalról dalra

2024. március 16. 06:50 - levendula legenda

Screw

The Cure: The Head on the Door

Októberi éjszaka volt, de a legrosszabb fajta, hideg, szeles, a fák gesztenyékkel támadtak, már csak ez kellett volna, hogy a fejemre essen egy jó nagy, de egészen magasról, és akkor tényleg ez lenne a világ legrosszabb estéje, erre gondoltam, miközben a szakadást vizsgáltam a nadrágom térdénél a kollégiumi szobánkban. Nagyon nem volt mit vizsgálni rajta, végigszakadt, kész, mehet a kukába. A baj csak az volt, hogy a hét második napján jártunk, szerda, csütörtök, péntek még előttünk, meg kell oldani ezt a helyzetet. Egy nadrágom volt egész hétre, szakadtba meg nem mehetek suliba, fizikaórán például a nem megfelelő öltözködés azonnali feleletet jelentett, a tanár belépett, körbenézett, és már hívta is ki a kitűrt ingeseket, esélytelenek voltak persze, mínusz kettőről indultak, legjobb esetben is egy hármassal zárhattak csak. Végül Szub lett a megoldás, vagyis az ő másik nadrágja, ugyanakkorák voltunk, a tornasorban is egymás mellett álltunk. Elkértem, s miközben bányászta ki a szekrény aljából, azt kérdezte, hogy na, mi volt. És akkor majdnem bele is kezdtem, s talán el is mondtam volna, hogy mit csináltunk az autódban, aztán a templomkertben, aztán a kolesz előtti parkban, s amikor vissza akartam mászni, át a magas kőkerítésen, hogyan löktél neki a falnak, dühből meg szenvedélyből vegyesen, mert megint nem mondtam, hogy, sőt, igazából semmit sem mondtam, azt sem, hogy mi lesz holnap, s amikor a fogunk búcsúzóul összekoccant, akkor nyilallt belém egészen, hogy nem jó ez így, elszakadóban vagyunk már jó ideje, el is kaptam a fejem, a lendület vitt tovább, elcsúsztam, na, akkor szakadt el a nadrág. Te amúgy nem nevettél, és nem is segítettél felkelni, csak álltál ott szoborként, megérdemelted, ez volt az arcodra írva, s talán tényleg, meg, de ezt meg végképp nem mesélhettem el, úgyhogy nem válaszoltam, csak kiadtam valami lemondást jelző hangot. Jó, mondta Szub, mindegy is, csak majd mosd ki hétfőre. Legalább ez legyen tiszta, tette hozzá mindentudóan, vagy legalábbis sejtően.

Videó: dalszöveges, koncertes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eznekemerrolszol.blog.hu/api/trackback/id/tr1318355243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Cure, dalról dalra
süti beállítások módosítása