A Felszabin találkozzunk, ennyit mondtál a telefonban, én meg rávágtam, hogy oké, az jó lesz, de közben azon törtem a fejem, hogy ott majd mit is csinálunk, leülni nem lehet sehova, legfeljebb olyan padokra, amelyek előttünk hajléktalanokat ringattak, a Váci utca meg tele lesz turistákkal, egy perc…

A koncert után együtt indultunk el, teljesen természetesen, hazakísérlek, mondtam, ez a legkevesebb mindezek után. Mik azok a mindezek, kérdezted nevetve, miközben te is tudtad, pontosan tudtad, mire gondolok, a sok egymáshoz érésre, titokban, mások szeme elől elrejtve. Aztán nem feléd, hanem felém…

Akkor már nagyjából ezer éve nem találkoztunk, s az, ami köztünk volt, kétezer éve véget ért, de tudtunk egymásról, a közösségi média a mi oldalunkon állt mindig is. Úgyhogy nem volt gombóc a torokban, amikor felhívtalak, hogy hamarosan a városodban járok, s esetleg összefuthatnánk. Felvetted,…

A folyosón futottunk össze, teljesen véletlenül, én legalábbis biztos voltam abban, hogy nincs itt senki, tél volt, odakinn hideg, idebenn meleg, sötét mindenhol, a folyosón is csak egyetlen lámpa égett, félhomály volt erősen, este fél hétkor nem tűnt életszerűnek, hogy valaki ott legyen. Én sem…

Készültem ám, mondtad, az ágyon ülve, a párnát még mindig magad előtt tartva, azt ölelve. Csak ahhoz fel kell mennünk a tetőre. Felőlem mehetünk, válaszoltam öltözködés közben. Nyár volt, túl meleg, gyorsan készen lettem, aztán vártam, hogy te is öltözz. Fordulj el, mondtad, s egy csepp zavar sem…

Amikor felhívtalak, s azt mondtam, hogy itt vagyok tőled három utcányira, ami valójában inkább tizenhárom volt, de erről nyilván hallgattam, s hogy ha gondolod, most beadom azt, amit már napok óta hordok magamnál, akkor tényleg azt hittem, hogy nagyon furmányos vagyok, s minden úgy történik, ahogy…

Állandóan hívtalak, de tényleg állandóan, akkor is, amikor egy perce váltunk el, akkor is, amikor már éjszaka volt egészen, akkor is, amikor tudtam, hogy elfoglalt vagy, de nem érdekelt, mert akkor is láttad a kijelzőn, hogy kerestelek, s tudtam, hogy majd vissza fogsz hívni, amint lesz rá…

Akkor már vagy három éve nem találkoztunk, elsodort egymástól minket az élet, mondtuk a telefonban, amikor beszéltünk, mert azért félévente, születésnapokon például, csak-csak hívtuk egymást, s olyankor mindig közhelyekbe meg szójátékokba menekültünk, kerültük a komolyságot, hogy ne jöjjenek azok a…