Amikor felhívtalak, s azt mondtam, hogy itt vagyok tőled három utcányira, ami valójában inkább tizenhárom volt, de erről nyilván hallgattam, s hogy ha gondolod, most beadom azt, amit már napok óta hordok magamnál, akkor tényleg azt hittem, hogy nagyon furmányos vagyok, s minden úgy történik, ahogy én megterveztem, a legapróbb részletekig. Amikor becsöngettem, s te kijöttél, kabátban, s kinyitottad a kaput, tehát nem csak átnyúltál fölötte, akkor azt gondoltam, hogy igen, pontosan így játszottam ezt le fejben én is, hogy ez fog történni. Amikor a kertről kezdtél el mesélni, én meg kértem, hogy mutasd meg, akkor az egész nagyon spontánnak tűnt, ahogy hátramentünk, ahogy megmutattál mindent, ahogy hirtelen megrázkódtál a hidegtől, s az is spontán volt, hogy magamhoz húztalak, meg ne fázz nekem, ezt duruzsoltam a füledbe, abba a tündéri kis füledbe, aztán meg azt, hogy azért egy puszit kapok az elhozottért, s te adtál is, de nem az arcomra, hanem a nyakamba, egy egészen hosszút és szenvedélyeset, annyira hosszút és szenvedélyeset, hogy volt elég idő arra, hogy összeálljon, hogy a tervezés, az elképzelés, az egy dolog, de mit sem érne, ha nem lenne meg benned is az, ami már régóta bennem, s ha te nem akarnád ugyanannyira, mint én, hogy folytassuk ezt, meg mindent, de annyira folytassuk, hogy utána simán tizennyolcnak hazudhassuk magunkat napokig, hetekig.

Videó: dalszöveges, koncertes