És majd azért írsz, kérdezted a nyitott buszajtó előtt. A keresztneved, Anne-Marie, úgy hangzott, mint egy fáradt vízesés, a vezetékneved az első nap bonyolult éjszakáján többször is próbáltad nekem megtanítani, de egyszerűen képtelen voltam megjegyezni, annyira nem-magyar volt a hangzása. Édesapám…
Álltunk az erkélyen, mindenen túl, mindenen túl, hajnal van már egészen, mondtam végül, de hát még csak fél három, válaszoltad, igaz, télen nincs igazi hajnal, szóval rendben, legyen hajnal, ha így akarod, hagytad rám, na, most akkor mi van, vagy mi lesz, kérdeztem aztán, nem lehetne, hogy legalább…
De nem sírsz, ugye, kérdeztem a rövid vallomásod után, amelyben olyan szavak kerültek elő, amelyek nagy részét már hallottam korábban, talán csak más sorrendben, de még az sem biztos, van nekünk olyan múltunk, hogy minden déja vu, ám most mégis eltorokszorított, hiszen mintha nem is telt volna el öt…