A legszebb évszak a szeptember. Igaz, néhányan hónapnak próbálják beállítani, de elég csak egyszer kicsit jobban kinézni az ablakon, mondjuk a hónap közepén, és máris értjük, hogy azért ez most egészen más, mint volt az augusztus, a nehéz leveleivel, és lesz az október, a vég nélküli esőkkel, a szeptemberben benne van ugyanis a szívdobogtató várakozás, a délelőtt közepén ránk törő kellemes fáradtság, amit a sokadik kávéval teszünk zárójelbe, kicsit fázva az árnyékba tett széken, a szinte szótlan utazás, a mosolygós megérkezés, a belefeledkező üldögélés a kemény padon, a gyorsan fejbe szálló vörösbor, és persze te, a gyönyörű, zöld, kék és szürke szemű lány, te, aki szemrebbenés nélkül veszed el a napszemüvegem, és tolod fel a hajadba, miközben mosolyogva mondod, hogy nem vagyunk már gyerekek, ne izguljunk, ha a sors (végzet, Isten, mindegy) így akarta, akkor így is lesz, és mi tényleg nem gondolunk semmire, csak kicsit elfordulunk, hogy a nap az arcunkat is érje, merengünk menthetetlenül, idézünk régi nyarakat, beszélünk másról, filmekről, képekről, csak jelenségekről, semmit a lényegről, mert az úgyis elmondhatatlan, nekünk biztosan. Másoknak meg más van benne. De ott van. Csak egyszer nézzünk ki kicsit jobban az ablakon.

Videó: dalszöveges, koncertes