Közepesen bunkó módon, és persze nagy titokban arra gondoltam: mennyivel egyszerűbb lenne, ha buta lennél. Vagy sznob. Vagy sértődős. Vagy unalmas válaszokat adnál a kérdéseimre. Vagy nem lenne humorérzéked. Vagy valami egészen vállalhatatlan zenekarért rajonganál. Vagy úgy kacagnál, hogy az egy megtermett ló nyerítésére emlékeztetne. Vagy nem bírnám elviselni a parfümödet. És tényleg bízhattam ebben, mert korábbi, percnyi találkozásaink alatt csak azt szűrtem le, hogy állat jól nézel ki - de egyszer sem szólaltál meg, így nem tudtam semmit a butaságodról, a sznobságodról, a sértődéseidről, a válaszaidról, a humorérzékedről, a rajongásodról, és egyszer sem kacagtál, és soha nem voltál olyan közel, hogy érezzem a parfümödet. Aztán egyszer beszéltünk, meg nem csak beszéltünk, és minden összeállt: hogy nem vagy buta, nem vagy sznob, nem vagy sértődős, a válaszaid nem unalmasak, hanem éppen hogy meglepőek, van humorérzéked, abszolút vállalható zenéket szeretsz, a kacagásod olyan, hogy attól mindenki kacag, a parfümöd meg olyan, hogy utána megkeresem a fejed helyét az ágyon, hogy még egyszer érezzem, és sokáig ne feledjem. Szóval hogy jó vagy. Nagyon jó vagy. És attól a pillanattól kezdve már csak arra gondoltam, hogy vajon én is jó vagyok-e.

Videó: dalszöveges, koncertes, hivatalos