A parkban vagyok, ott várlak, írtad, de ezt már akkor olvastam, amikor beléptem oda, abba a parkba, ahol voltam előtte már sokszor, olyan kis aranyos, mondtam mindig, ha kérdezték, hogy tetszik, s amely parkról soha nem gondoltam volna, hogy valamikor engem fog itt várni valaki. Egy padon ültél, valaki éppen hozzád lépett, beszélgetni, s talán beszéltél is volna vele udvariasan egy kicsit, ha nem láttál volna meg engem, belépve, az üzeneted éppen olvasva. Udvariasan elköszöntél az odalépőtől, hozzám léptél, vezess, mondtam, vezetlek, mondtad, s a következő két óra olyan volt, mint egy álom, sok sétával, sok bújkálással, rejtőzködéssel a kíváncsi szemek elől, sok öleléssel, tépéssel, hajba kapaszkodással, nyakharapással, meg mindennel, ami miatt két órával később, tőled elköszönve csak arra tudtam gondolni, hogy jövök, rohanok ide holnap is, s mindegy, hogy ez a parknak már soha nem lesz többet az a jelzője, hogy aranyos.

Videó: dalszöveges, koncertes