Cure, dalról dalra

2024. március 17. 20:39 - levendula legenda

The Top

The Cure: The Top

Ültünk a szobában, tüntettük el a pizzát, és azon tanakodtunk, hányszor lehet ugyanazt a dalt meghallgatni anélkül, hogy ellenállhatatlan késztetést éreznénk arra, hogy egy fejszével verjük szét a cédélejátszót. Előbb tippelgettünk, aztán tapasztaltunk: választottunk egy szeretettet, és vártunk. Az első holtpont a hatodik lejátszás után jött el – akkor már valahogy nem tűnt olyan szimpatikusnak a halk gitáros felvezető, meg a ritmusváltás a dal vége előtt egy perccel. A kilencedik ismétlés után megpróbáltuk kitalálni, mi lehet az az elharapott mondat a közepén. A tizenkettedik hallgatáskor sztorikat illesztettünk a dal mellé, hátha attól ismét életre kel. Igen, ez volt az a szám, amit Szarajevóban, a szállodában hallgattunk először, meg ezt duruzsolta az autó, amikor éjszaka indultunk haza a munkahelyről, borzasztó későn, az utcák kihaltak voltak, mint a november közepi Miskolc. A tizennegyedik és a huszonkettedik lejátszás között mással töltöttük az időt. A huszonnegyedikre aludtunk el – és így végül azt is megértettük, mitől olyan jó ez a dal. Nagyon jól lehet rá aludni.

Videó: dalszöveges, koncertes

Címkék: the top
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eznekemerrolszol.blog.hu/api/trackback/id/tr7318356275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Cure, dalról dalra
süti beállítások módosítása