És péntek volt, de nem a szokásos péntek, mert nem a hétvégére készültem ezen a napon, hanem arra, hogy hozzád megyek. Csütörtök este, amikor találkoztunk, viccesen, de valójában nem viccesen megbeszéltük, hogy felugrom, úgyhogy a péntekem erről szólt, vártam, hogy írj, hogy lefussuk a köröket, az udvariaskodások után feltehessem a kérdést, hogy akkor jó-e neked, s te visszaírd, hogy igen, jó, s így is történt, lefutottuk, udvariaskodtunk, feltettem, visszaírtál, s mentem, azonnal mentem, úttalan utakon, kis dűlőkön, hozzád rohantam. Amikor beléptem, azonnal átöleltelek, s azon az estén még vagy százszor öleltelek, a százból százszor az ölelésből odabújás lett, odabújtál egészen, úgyhogy a szorításból meg a szenvedélyből meg az arcsimogatásból meg a hátsimogatásból meg a hajtépésből meg a nagy levegővételekből mindig lenyugvás lett, s ilyen volt az egész este, hullámzás, de mint a viharban a tenger, akkora hullámokkal. De én ezt nem bántam, s nem bántad te sem, ezt már csak abból is tudtam, hogy amikor végül elbúcsúztam, te csak annyit mondtál, hogy itt ez a bejárati ajtó, s úgy hallgattál el, olyan hirtelen, hogy mindent tudtam, s úgy toltalak neki, olyan erősen, hogy azt hittem, menten kiszakad.

Videó: dalszöveges, koncertes