Volt egy kör pálinka, aztán még egy, aztán egy kis fehérbor, aztán még egy kicsi, s bár ittunk mellé sok ásványvizet is, azért fejünkbe szállt, nem forgott a világ, de fülig ért a szánk, megállás nélkül. Kimentünk aztán egy kicsit levegőzni, meg akkor már sétálni is, amely séta, tudtuk jól, arról is szól, hogy elmenjünk a többiek szeme elől, akik persze sejtettek, vagy nem is, tudták, hogy miért sétálunk el, de nem érdekelt minket ez egyáltalán, egymással akartunk lenni, egymáséi lenni. Aztán amikor visszaindultunk a hosszúra nyúlt sétáról, amely nem séta volt, egyáltalán nem, akkor a visszaúton egyszerre megálltál, felém fordultál, s azt mondtad: én még soha nem szerettem ennyire senkit. Elakadt a szavam, azt akartam mondani, hogy én sem, soha, de gondolkodni kezdtem, pedig tudtam, hogy ha gondolkodni kezdek, akkor az valójában azt jelenti, hogy én ilyet nem tudok mondani. Gyorsan kimondtam hát, te felnevettél, s szemlátomást boldogan sétáltál tovább, fel se merült benned, hogy mi is volt az a pillanatnyi gondolkodás. 

Videó: dalszöveges, koncertes