Van egy lány. Szeret. Azt mondja, amikor kinéz az ablakon, és esik vég nélkül, és úgy néz ki, már soha nem áll el, akkor én jutok eszébe. Jobb lenne, ha napsütésben jutnék eszébe. Vagy éjjel, a koromsötétben, amikor magára húzza a takarót, hogy ne menjen be és ne menjen ki senki. De nem: az eső az enyém. A hétvégi eső meg különösen. Amikor nincsen más, csak meleg tea, meg lassú zenék a magnóból, és tényleg csak a láncszem hiányzik. Már hogy én, a láncszem. És akkor nagyon jó, ha megszólal a telefon, és látja, hogy én keresem. Az már nem olyan nagyon jó, hogy a csengőhang a Szomorú vasárnap - mert előlegezi a mondandómat. Hogy ma fáradt vagyok. Hogy rossz az idő, nem akarok kimenni az utcára. Hogy kezdődik a meccs a tévében, vébé van, nézni kell. Erre ő azt mondja, hát velem már mindent meg lehet csinálni, de eddig és ne tovább, eb ura fakó! Én meg tudom, hogy igen, vele mindent meg lehet csinálni. Szeret. Ez van. 

Videó: koncertes