Vad éjszakáink voltak, egészen vadak, minden reggel úgy keltem fel, mint akit széttéptek, de hát ez is történt, széttéptél, széttéptelek, széttéptük egymást, ez volt az egyik mozgatórugónk, a tépés, amelyről persze nem lehetett beszélni senkinek, titok volt egészen, de ugyanakkor nem áltattuk magunkat azzal, hogy nem látszik ez, rajtam, rajtad, rajtunk. Voltak reggelek, amikor éppen ezért kikelni sem akartam, inkább fordultam volna át a másik oldalamra, de nem volt menekvés, a hétköznapok már nem voltak semmitevősek, dolgunk volt mindkettőnknek. A fürdőszobában próbáltam összeszedni magam, a kötelező kávé után, az éjszakai nyomait úgy akartam eltűnteti, hogy a borotvával finoman végigvagdostam a nyakam, mert még mindig jobb azt mondani bárkinek, aki kérdezné, hogy mi is az a piroslila, és közben jelentőségteljesen elmosolyodna, hogy az csak a kopott Gillette, kellene már venni egy újat, mint bevallani, hogy az a piroslila egy olyan éjszaka nyoma, amelyet még az unokák is emlegetnének, de persze nem fognak, nem fogja senki, mert a vadulás egyik oka a titok, de remélhetőleg csak elsősorban, s amikor már nem lesz titok, akkor is megmarad ez, meg minden más olyan, ami miatt itt vagyok, s talán maradok is.

Videó: dalszöveges, koncertes