Cure, dalról dalra

2024. április 24. 10:25 - levendula legenda

From the Edge of the Deep Green Sea

The Cure: Wish

Mindig ott vártál a suli előtt, a bejárattól pár méterre, hogy ne lehessen eldönteni, hogy éppen megjöttél vagy éppen elmész, s így a tanárok se szólítsanak meg, ne kérdezzenek semmit, pláne azért ne, mert te szerettél igazat mondani, akkor is, ha az olyan igazság, hogy belepirulnak a már felnőtt tanerők is. Én már messziről kiszúrtalak, s ahogy közeledtem az iskolához, arra gondoltam, hogy mennyire szép vagy, mennyire végzet asszonya még úgy is, hogy messze, nagyon messze vagy az asszonyságtól, meg arra is, hogy vajon mennyi időnk lesz, hány órát tudsz ellógni azért, hogy velem lehess, mikorra kell visszamenned, melyik az a tanár, amelyik kiszúrja, hogy csökkent az osztálylétszám. Egyszer sem buktál le, vagy ha mégis, soha nem mondtad, sőt, az egész iskolát zárójelbe tetted, s tettem én is, meg minden mást is, arról soha nem beszéltünk, mi volt aznap, mi lesz másnap, mit kellene tanulni. Amikor ültünk ott a meredély szélén, mindig csak semmiségekről beszéltünk, de ezek a semmiségek is iszonyú fontosak voltak nekem, csak az volt a baj, már amennyire ez baj, hogy iszonyúan szép voltál, mindig, mindig, s minden mondatod felétől már csak téged néztelek, a szavak eltűntek, belefeledkeztem az arcodba, ahogy lehunytad a szemed, ahogy nagyot sóhajtottál, s ezért is volt furcsa, amikor egyszer csak elhallgattál, s néztél rám kérdőn. Igen, figyelek, mondtam, mi a probléma, kérdeztem aztán. Nem, pont, hogy nem figyelsz, mert ha figyelnél, akkor tudnád, hogy azt kérdeztem, hogy akkor ez most micsoda, ez a valami kettőnk között. Figyelj, ezt biztosan most kell megbeszélnünk, élvezzük inkább csak a napsütést, mindjárt itt a november, jönnek az esők, becsüljük meg ezt a meleget, így próbáltam eléggé átlátszón lekeverni a témát. Eléggé átlátszón akarod lekeverni a témát, mondtad, de nem haragszom, mert egyrészt a végtelenségig nem tudod lekeverni, másrészt meg te észre sem vetted, de az előbb megsimogattad a kezem. És amíg ezt érzem minden kézsimogatásodnál, addig talán tényleg elhalaszthatjuk ezt a megbeszélést.

Videó: dalszöveges, koncertes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eznekemerrolszol.blog.hu/api/trackback/id/tr618388707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Cure, dalról dalra
süti beállítások módosítása