Millió meg egy indokom is van arra, hogy miért ülök itt most veled, mondtam, miközben te nem akartál felnézni egyáltalán, úgy bámultad a füvet a padunk előtt, mintha ott lenne valami titokzatos, amely csak akkor bukkan elő, ha sokáig nézik. Nekikezdtem. Szóval mert ha te mosolyogsz, mindenki mosolyog. Mert gyönyörű a szemed. Mert a te esetleg érkező emailed miatt nézem csak meg a céges postafiókomat percenként. Mert olyan sms-eket tudsz küldeni, hogy azonnal le kell írnom, el ne feledjem. Mert olyan mondataid vannak, hogy összerándulok eleganciájukon. Mert segítesz szavakba, s tán cikkekbe önteni a szép nyárvéget, őszelőt. Mert átértelmezeted a Margit-szigetet, s amely immár örökre a tiéd. Ekkor felnevettél, s azt mondtad, az tényleg jó volt, amikor ott voltunk. Ez volt az első nevetésed az elmúlt húsz percben, nem tartott sokáig, újra a fűre meredtél. Felbátorodtam, folytattam. Mert minden mozdulatodban ott van London. Mert a hajad vagányul rövid, és nem lehet nem beletúrni. Mert úgy vagy színész, hogy nem vagy színész. Mert azonnal tudod folytatni Juhász Gyulát. Ekkor kezdtél el mosolyogni, de pont úgy, mint amikor először találkoztunk, s én már akkor arra gondoltam, hogy soha nem akarlak elengedni. A mosolyodba azért nem vesztem el, csak még több ok ugrott be, úgyhogy folytattam. Mert eszedbe jutok Pécsről. Mert emlékszel az első találkozásunkra. Mert lehet veled három órát beszélni a telefonon. Mert lehet veled nem csak beszélni a telefonon. Mert fehérben alszol. Mert nincs zavar se benned, se bennem kettőnk kapcsán. Mert amikor átölellek, annyira ölelsz te is, hogy bennakad a levegő. Mert tudom, hogy foglak még átölelni, és fog még benn akadni a levegő. Befejeztem, elhallgattam, te sem szóltál semmit. Majd azt kérdezted: tényleg fogsz még átölelni. Azonnal átöleltelek, s azt mondtam: foglak, mindig foglak, és soha nem akarlak elengedni.

Videó: dalszöveges, koncertes