Másszunk be a kerítésen, mondtam azonnal, amikor odaértünk ahhoz a kosárpályához, amely egyfelől a semmiből bukkant fel, hiszen egyáltalán nem figyeltük, hogy merre kanyargunk azon az éjszakán, másfelől meg semmi meglepetés nem volt benne, játszottam itt sokat, vizsgaidőszakokban különösen, amikor már véget ért a suli az általánosba járóknak, szabad volt a pálya egész nap, nem rohangáltak rajta tizenpárévesek. Nem kellett győzködnöm téged, másztál azonnal, a rövid szoknyád felhúzva, ne less, mondtad a kerítés tetején, nem lesek, csak segítek, mondtam, lesés közben. És most, kérdezted, a pálya szélén állva. Menjünk az egyik gyűrűhöz, mondtam, játsszunk árnyékkosárlabdát. Az meg mi, kérdezted. Úgy teszünk, mintha lenne labdánk, dobócsel, pattogtatás, ziccer, ilyesmi. Nem kellett győzködnöm téged, azonnal játszani kezdtél. Te támadtál, én védekeztem, aztán fordítva, s ez ment hosszú percekig. Kiegyezünk döntetlenben, kérdezted aztán. Persze, de álljunk egy pillanatra a gyűrű alá. Az lesz a mi fagyöngyünk, kérdezted. Olyasmi, mondtam, s magamhoz húztalak. 

Videó: dalszöveges, koncertes