A szomszéd kisvárosban volt az a koncert, amellyel már régóta szemeztünk, a plakátjai ugyanis átjutottak hozzánk, az isten háta mögé kettővel, így már egészen korán eldöntöttük, hogy elmegyünk. Problémát csak az jelentett, hogy nem igazán bízhattunk abban, hogy elengednek, a kollégiumban szigorú volt a házirend. De azért annyira nem szigorú: végzősök voltunk már, ennyi belefér, erre gondoltunk, s szerencsére az igazgató is így gondolta, úgyhogy elengedett minket, tizenöt fiatalt, csak azt kellett megígérnünk, hogy rajta leszünk az utolsó buszon, s fél tizenkettőkor ott kopogunk majd a nagykapun. Az odaút már tervezgetéssel telt, melyik számok lesznek, eljátsszák-e a kedvenceinket, lesz-e helyünk egyáltalán, vagy a hátsó sorok egyikében szorongunk majd, s így tovább. Sokan végül nem voltak, finoman szólva sem, úgy festett, keveseket hoz lázba egy legendás együttes fellépése. Engem közben inkább az hozott lázba, hogy te is ott voltál, az a lány, akivel korábban alig beszéltem, de az az alig is elég volt ahhoz, hogy összeálljon: ilyen humorérzéke senkinek, senkinek nincsen az ismerőseim közül. A koncert előtt igyekeztem a közeledbe sodródni, nem volt nehéz, szellős volt még az első sor is. Amikor melléd értem, hátrafordultál, elmosolyodtál, s azt kérdezted, hogy mi történt, hogy észrevettelek végre. Na, ez volt az a kérdés, amire egyáltalán nem számítottam, úgyhogy csak hebegtem valami zavarosat, de úgysem hallottad, a zenekar megjelent, belekedzett, te visszafordultál, s belemerültél a zenébe. De nem olyan nagyon: a harmadik dal közben egyszer csak azt éreztem, hogy hátranyúlsz, megkeresed a kezem, s a derekadra húzod. A koncert végig ott is maradt a kezem, éreztem, hogy mozogsz, ahogy lüktetsz a zene dallamára, elengedni nem akartam, a derekad sem, de magamat sem, azon gondolkodtam végig, hogy akkor most mi van, vagyis inkább mi lesz, ha lemegy az utolsó szám, a rájátszás, felkapcsolják a villanyt, mi meg ott állunk összekapaszkodva a nagy fényességben. Aztán lement aztán az utolsó szám, a rájátszás is, a villanyt felkapcsolták, te finoman oldalt léptél, s barátnőiddel kezdtél beszélgetni, rám csak egyszer nézve. De abban a nézésben benne volt minden, az például, hogy a hazaúton már melléd ültem a buszon, s amint ott is sötét lett, megkerestem a kezed, megkerested a kezem, majd mást is megkerestünk, s úgy utaztunk vissza, hogy ez egyszer egyáltalán nem vártuk, hogy feltűnjön a mi isten háta mögött kettővel lévő kisvárosunk táblája. A humorérzéked nem árnyalódott azon az estén, nem vicceltél egyáltalán, nem vicceltünk egyáltalán. 

Videó: dalszöveges, koncertes