Hova menjünk, kérdezted, én meg azonnal rávágtam, hogy le, az autómhoz, mert éreztem, sőt, láttam is a sok kíváncsiskodó tekintetet, amelyek rám szegeződtek már akkor, amikor kopogtattam az ajtódon. A barátaid, akik ott voltak, nem tudták, hogy ki vagyok, vagy ha mégis tudták, akkor nem értették, hogy miért kereslek, mit akarok én tőled. S igazából te sem tudtad, nem is haboztál, feltetted ezt a kérdést ott, a parkoló autóban, ahol lágyan duruzsolt a zene, ment a fűtés, így nem fáztunk, s lágyultunk, a válasz helyett viszont inkább megfogtam a kezed, s kis hallgatás után annyit mondtam, hogy szerintem tudod, mit akarok. Hallgattál te is, majd másról kezdtünk beszélni, látszólag lényegtelen dolgokról, elrepül a két óra, hazaviszlek, mondtam aztán, egy sarok lett volna csak, de nem lett, mert a kocsi nem indult, lemerült az aksi. Elsétáltunk együtt az ajtódig, mi lesz az autóval, kérdezted, ne törődj vele, én sem törődöm, válaszoltam, majd lesz valami. Elmosolyodtál, s csak annyit mondtál, köszi, hogy ezt válaszoltad, s nem kezdtél el problémázni. Elköszöntünk, nem maradtunk semmiben a folytatást illetően, nem beszéltünk meg újabb időpontot, újabb helyszínt, mivel mindketten tudtuk, hogy nem is kell megbeszélni, ami most elkezdődött, az folytatódni fog, mert annyira jó, annyira minden.

Videó: dalszöveges, koncertes