Hatodszor, de lehet, hogy már hetedszer öleltelek át, de még mindig arra gondoltam, hogy egyszer, csak egyszer nem fogok odafigyelni, s összeroppantalak, mert olyan kicsi vagy, olyan vékony, olyan törékeny. De persze nem roppantottalak, csak finoman szorítottalak, annyira, hogy érezzelek egészen, ott legyen a hajad, az arcod, a füled, a hátad. Sokáig elhúzódtál, hatodszorra is, hetedszerre is, de tudtam, hogy egyszer majd nem fogsz elhúzódni, s nem csak a hajad, az arcod, a füled, a hátad lesz az enyém, és így is lett, nyolcadszorra már nem húzódtál el, s aztán amikor szétváltunk, akkor nem tudtál felnézni, piros volt az arcod, miattam, a borostám miatt is piros, de más miatt is, de nem tudtam megnézni, ahogy eltűnik a pirosság, mert a tenyeredbe temetkeztél, s lassan ráztad a fejed, a kezem remegett, az ujjaim végei meg olyan érzékenyek lettek, hogy nem mertem semmihez hozzáérni, hozzád meg különösen nem, úgyhogy csak álltam ott, két lépésre tőled, messze, de annyira nem messze, hogy ne halljam pontosan, ahogy azt mormolod magadnak, magad elé, hogy na, pont ez az, amitől annyira féltem.

Videó: dalszöveges, koncertes