Cure, dalról dalra

2024. április 24. 10:09 - levendula legenda

Wendy Time

The Cure: Wish

Már első nap kiszúrtalak, a frizurád rabolt el, vagyis az, hogy nem volt frizurád, tépett voltál, de természetesen tépett, aztán persze lehet, hogy órákon keresztül formáztad reggelente, de engem simán megvett vagy megvezetett, mindegy, a frizurád miatt emeltelek ki magamban a sok lány közül, aki ott bóklászott. Már első nap beszélgetni kezdtünk, komoly dolgokról elsősorban, iskola, tanulás, ilyesmik, de közben én egyfolytában a szemedet néztem, sötét volt, de olyan mélysötét, úgyhogy arra gondoltam, hogy egyszer megnézném, hogyan tükröződik benne az éjszakai tó vize. És aztán már nem csak gondoltam, hanem mondtam is, menjünk le a stégre, most azonnal. Értetlenkedtél, hideg volt eléggé, szóval fürdésre nem is gondolhattunk, akkor meg minek. Hullámokat nézni, mondtam. A hajamban van elég, mondtad erre nevetve, de aztán persze csak lementünk, s először tényleg csak azért fogtam meg a kezed, hogy el ne ess a csúszós deszkákon, de aztán úgy maradtunk, s csak azért húztalak magamhoz, hogy meg ne fázz, de aztán úgy maradtunk. Sokáig maradtunk úgy, iszonyatosan jó illatod volt, a nyakad íve meg egészen megőrjített, de az őrjítés aztán eltűnt, pedig csak egy mondatot mondtál, egészen halkan, azt suttogtad, hogy ez az egész holnap reggel véget ér, ugye tudod, tudtam, persze, hogy tudtam, de nem akartam semmit előre gondolni, nemhogy holnap reggelre nem, még a következő fél órára sem, te meg gondolkodtattál, s így rá is ébresztettél, hogy ez az egész mennyire, de mennyire közhelyes itt és most. 

Videó: dalszöveges, koncertes

Címkék: wish wendy time
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eznekemerrolszol.blog.hu/api/trackback/id/tr4618388677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Cure, dalról dalra
süti beállítások módosítása