Amikor azt mondta a padtársam, hogy menjek én is májusfát állítani, nagyon boldog voltam, hiszen ez mégiscsak egy közös kaland, ráadásul nyolcadikosok voltunk, úgyhogy sanszosan az utolsó közös. Amikor kiderült, hogy neked állítunk, akkor még boldogabb, hiszen régen elraboltad már a szívemet, s talán én is kicsit a tiédet, s bár ezt nem bizonyította semmi konkrétan, arra gondoltam, hogy az a sok közös séta, hazakísérés suli után, az összevillanó szemek az órák alatt azért csak nem lehetnek véletlenek. Úgyhogy ott voltam a csapattal, együtt vágtuk ki az óriási fát az erdő közepén, együtt cipeltük el a rejtekhelyre, majd április harmincadikán éjjel együtt húztuk fel az udvarotokban. Akkor még nem jöttél ki, csak lestél az ablakból, meg másnap elsuttogtál egy kis köszönömöt az első óra előtt. Nekem suttogtad, csak nekem, s ebbe én megint sokat beleláttam. Aztán május tizenötödikén, amikor mentünk megújítani, már kijöttél, de csak hogy hozz nekünk, újítóknak üdítőt meg sütit. Május utolsó napján, a fa döntése után viszont már be is mentünk, az egész csapat, tíz fiú, legelől az a srác, akiről mindenki tudta, hogy odavan érted, már évek óta odavan, a májusfa állítást is ő szervezte, a padtársam, az ő unokatestvére gyűjtötte össze a csapatot, így kerültem én is oda. Benn, a nappalitokban a háttérbe húzódtam, nem akartam, hogy minimálisan is kínos legyen ez a helyzet. De az lett, te ugyanis átnéztél a srácon, s egyenesen hozzám jöttél, velem beszélgettél csak és kizárólag, lement vagy fél óda úgy, hogy kizáródott a külvilág, csak te voltál és én, csak mi, együtt. Aztán elköszöntünk, együtt indultunk haza, a tíz fiú, én kicsit lemaradva, elvarázsolva még az elmúlt fél órától. A padtársam lépett egyszerre mellém, s azt mondta, az unokatesóm eléggé neki van keseredve. Tudom, válaszoltam. De ez ne érdekeljen téged egyáltalán, mondta ő. Nem fog, válaszoltam.

Videó: dalszöveges, koncertes