Cure, dalról dalra

2024. április 22. 12:14 - levendula legenda

Fire in Cairo

The Cure: Three Imaginary Boys

Meleg volt a vonaton, hiába, hogy még csak májust mutatott a naptár, valójában akárha augusztus lett volna, nem találtam a helyem sehogy, a műbőr ülések nem kínáltak megnyugvást, ráadásul az ünneplő, amit a ballagás miatt vettem fel, szintén erősítette a komforttalanságot. A fölöttünk járó osztály ballagott, nem is kellett volna talán eljönni, de sok volt ott a barát, úgy éreztem, illene így is elbúcsúzni. A kényelmetlenség nagyjából az utazás hatodik percében öntött el végérvényesen, akkor, amikor teljesen belemerültem Oravecz Imre 1972. szeptember című könyvébe. Te adtad kölcsön, akkor, amikor még minden a legnagyobb rendben volt közöttünk. Vagyis hát nyilván semmi sem volt rendben már akkor sem, mert minden, minden pillanatban ott volt a kérdésed, hogy akkor most hogyan tovább, te nem tudtál úgy feloldódni teljesen a pillanatban, ahogy én, te tervezni akartál, előre gondolkodni, felvállalni egymást, szülőknek bemutatni, nyarat végiggondolni. Én meg semmit sem akartam, csak téged, ott, akkor, egészen, kizárólag. Az Oraveczbe temetkezés aztán persze nem hogy nem terelt el semerre, hanem megértetett mindent, vagy legalábbis azt biztosan, hogy miért van benned a félelem a jövőtől, miért ragaszkodsz a ragaszkodáshoz, miért akarod, hogy beszéljünk a felvállalásról, a szülőkről, a nyárról. Te ezt olvastad ki a könyvből, azt, hogy miként lesz Ő-ből Te, én meg azt, hogy minden Te-ből Ő lesz egyszer, s igen, te is ő leszel, vagy igazából már az is vagy, csak nem mondom ki, nem mondod ki. A rosszkedvet csak tetézte, hogy a vonat sokat vesztegelt, pusztákon álltunk, jobbról, balról semmi, csak rétek meg ég, zöld meg kék, olvashattam hát, be is fejeztem a könyvet a Keletiig, s úgy szálltam le, hogy tudtam, még ma este vége lesz annak, ami igazán el sem kezdődött.

Videó: dalszöveges, koncertes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eznekemerrolszol.blog.hu/api/trackback/id/tr1018387287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Cure, dalról dalra
süti beállítások módosítása