És tópart volt, tavasz, madárcsicsergés, szóval minden stimmelt, már persze akkor, ha mondjuk egy amerikai szerelmesfilm utolsó jelenetében lettünk volna, amúgy tényleg ott is voltunk, csak nem úgy, ahogy Amerikában, sokkal inkább mintha Franciaországban, merthogy a kinti szép erős ellentétben állt azzal, amit mondtál. Hogy te végiggondoltál mindent, s nem bírod tovább. Azt, amennyi vagyok neked. Túl kevés. Ennyi. Értetlenkedtem kicsit, talán teátrálisan, úgyhogy árnyaltad. Túl kevés az az idő, amit veled vagyok. Azok az órák, azok olyanok, mint az álom, még annál is jobbak, mert valóságok, de túl gyorsan véget érnek, mindig túl gyorsan, amikor kezdenéd elhinni, hogy most majd, vagy talán mostantól örökké, akkor mennem kell, mindig mennem kell. Úgyhogy most szüneteljünk, mondtad, én meg bólogattam, s közben tudtam, mert mindig tudtam, hogy a szünet nem lesz szünet, nem bírjuk mi egymás nélkül, ez van, ez volt, ez lesz.

Videó: dalszöveges, koncertes