És akkor felkeltem, mert egyszerűen már nem tudtam hova gördülni a tűhegyes nap elől, ugyan új volt még a lakás, de nem ezért hiányzott a függöny, ezt onnan tudom, hogy éjjel, amikor a telihold ezüstözte be az egész szobát, elmesélted, hogy a legjobban azt szereted, amikor vasárnap arra ébredsz, hogy a nap a szemedbe süt, én meg a legjobban azt utálom, gondoltam magamban, de nem mondtam semmit, nem akartam még az utolsó estén is vitatkozni, arra ott volt az azt megelőző száz, meg ezer, pontosan egy perccel az óracsörgés előtt keltem, te még aludtál, de úgy, hogy mindkét, ökölbe szorított kezedet a vállad alá gyűrted, mintha még álmodban is harcolnál valami ellen, talán az ellen, ami ellen este, meg ami ellen az azt megelőző száz, meg ezer este, és talán még álmodban is veszítettél, mert egyszer csak sóhajtottál egy nagyot, egyszerre lemondóan és belenyugvóan, de nem ébredtél fel, és akkor sem, amikor kávét készítettem a konyhában, majd amikor a fürdőszobában megmostam az arcom, a kezembe akadt egy Axe, nem tudtam, kié lehet, ki hagyhatta itt, és mikor, de nem is érdekelt igazán, Rise Up, virított a flakonon, az illata nem éppen vasárnap reggeli, pláne nem utolsó vasárnap reggeli, de mást nem találtam, így ez lett a mi illatunk, még ha te nem is tudsz róla, mert ez kísért le végig a lépcsőházban, és ez kísért a mai napig, ha véletlenül megérzem valahol, mert azonnal visszahoz mindent, mindent, amit már semminek sem szabadna visszahoznia.

Videó: dalszöveges, koncertes