Azt nyilván nem mondhatom, hogy szerelem volt első látásra, hiszen három és fél évig jártunk úgy egy osztályba, hogy nem nagyon, nagyon nem történt semmi. Aztán amikor fakultációt kellett választani, mindketten az angol mellett kötöttünk ki. Szerettük a faktot, mivel kevesen voltunk, egész órán pörögtünk, nekünk, fiúknak aznap konkrétan a hetedik és a nyolcadik óránk volt ez a kettő, nulladikban tesi, harmadikban fizika, az angol fakt ezek után már kifejezetten levezetés volt. De a nagy levezetés még nem hozta volna el az egymásra találásunkat. Ahhoz kellett Szubbocsev, aki egy nap, gyakorlatilag a semmiből kitalálta, hogy mi milyen jól összeillünk, te meg én. S onnantól nem volt megállás. Üljetek egymás mellé, fogjátok meg egymás kezét, tanár úr, szerintem ők ketten nagyon jól el tudnák játszani ezt a szerelmespárt ebben a jelenetben, ilyenek mentek állandóan, Szubbocsev nem kegyelmezett. Akkor léptünk szintet, amikor Szub kitalálta, hogy menjünk együtt haza, mi hárman - vagyis hát kísérjünk el téged a buszmegállóig, mi meg majd ballagunk tovább a koleszba. Néhány hétig tartott csak ez a hármas séta, előbb csak az angol faktok után, aztán már más órákat követően is, s egy nap, ahogy azt Szub jó előre kitervelte, ő eltűnt mellőlünk. Kettesben sétáltunk tehát, beszélgettünk sokat, akkor találtad ki a Zolcsi nevet nekem, én meg legkésőbb akkor, a név kitalálásakor tudtam, hogy ez a séta egy nap, a nem is olyan távoli jövőben át fog alakulni valami mássá, valami sokkal jobbá.

Videó: dalszöveges